Babits Mihály (1883-1941)

  Babits Mihály a magyar irodalom egyik legsokoldalúbb jelensége. Költő, műfordító, regény-és esszéíró. A húszas évek második felétől a Nyugatnak a szerkesztője, és mint a Baumgarten-alapítvány kurátora az irodalmi közélet szervezője is. Mind alkotásaiban, mind közéleti szerepében rendkívüli igényesség vezette, ami tulajdonképpen családi örökség is volt.

Szekszárdon a Dunántúlon született. Család, szülőföld, nevelők együttesen formálták hagyománytisztelővé. Magyar-latin szakos tanári diplomát szerzett a budapesti bölcsészkaron, de közben görögül, németül, franciául, később olaszul is tanult. Gondolkodására, világlátására az antikvitás és a kereszténység mellett leginkább Kant, Nietzsche és Bergson hatottak. Nagy művében az 1936-ban megjelent Az európai irodalom történetében annak összefoglalására vállalkozott, amit közös európai hagyománynak tartott. Elsősorban olyan műveket akart fordítás révén beemelni irodalmunkba, amelyeket az európai szellemiség szempontjából meghatározó jelentőségűnek érzett. Legkiemelkedőbb műfordítói teljesítménye Dante Isteni színjátékának átültetése. Jelentősek drámafordításai is. Regényei közül a lélektan, különösen a tudathasadás iránti érdeklődését tükröző Gólyakalifa, az önéletrajzi ihletésű Halálfiai és az elégikus hangvételű lélekrajzi kisregénye, Tímár Virgil fia a legjelentősebbek. Költőként először 1908-ban A Holnap című antológiában jelentkezett. Verseire felfigyelt Osvát Ernő, a Nyugat szerkesztője, s ettől kezdve költőként és értekezőként rendszeresen szerepeltette a folyóiratában.

Első önálló kötete, a Levelek Írisz koszorújából 1909-ben jelent meg. 1911-ben újabb kötettel jelentkezett Herceg, hátha megjön a tél is. Ez évben ért véget a költő vidéki elszigeteltsége. Pest közelsége lehetővé tette, hogy bekapcsolódjon az irodalmi és tudományos közéletbe, a felgyorsuló politikai események pedig lírai válaszadásra késztetik. Az 1916-ban megjelent harmadik kötete, a Recitatív már jelzi, hogy a politikai események is hatnak költészetére. Ebben a kötetben jelent meg az 1912-es munkástüntetésre reagáló meditatív verse, a Május huszonhárom Rákospalotán. A háború után megsokasodnak politikai tartalmú versei. Háborúellenes verseiért (Húsvét előtt, Fortissimo) a hivatalos politika részéről megtorlást kellet elviselnie.

A kultúrát mindenki számára egyformán hozzáférhetővé akarta tenni, emiatt népszerűségében tevékenyen részt vállalt, de az erőszaktól idegenkedett. A tanácsköztársaság idején visszavonult a közélettől. A bukás után mégis meghurcolták. Személyes üldöztetésénél is mélyebben érintette azonban az ország kétségbeejtő helyzete. Mélységes, de minden szélsőséges nacionalizmustól mentes hazaszeretetét tükrözi a Hazám! című vers. A vers az 1925-ös kötetben , a Sziget és tengerben jelent meg. Az 1934-ben megjelent Versenyt az esztendőkkel kötet nagy verseiben már megfogalmazódik Babits hite.

1937-ben jelent meg utolsó verseskötete, a Babits Mihály összes versei. A még ezután írt nagy mű, a Jónás könyve, s az ehhez később (1939) hozzáfűzött Jónás imája, valamint a halál utáni kiadott posztumusz kötete bizonyítja, hogy szinte élete utolsó percéig alkotott.

1941-ben bekövetkezett halálával egyszersmind a Nyugat korszaka is véget ért.