Tartalom jegyzék:
Szőke István Attila - Esküszünk!
Tábori Piroska - Üzenet Erdélyből
Radnóti Miklós - Nem tudhatom
Babits Mihály - Erdély
Sértő Kálmán - Kolozsvár
Sértő Kálmán - Kívánság
Szathmáry István - Trianont ledöntjük
Szőke István Attila - Esküszünk!
Esküszünk a nemzet Magyar Istenére:
Piros-fehér-zölddel írjuk fel az égre,
Minden nemes magyar, kinek lelke tiszta,
Õsi országunkat együtt vesszük vissza!
Büszke szemmel nézzük Nimród király fényét:
Az égen gyõzi le örök ellenségét
Csodaszarvasunknak követjük futását,
Hunort s Magyart hívó égi vágtatását.
Attila kardjáról csodákat mesélünk,
Ha e kard kezünkben senkitõl se félünk;
Csaba ifjú király, meghajlunk elõtted,
Fényes csillagösvényt az égre te szõtted.
Esztergomi falra festett oroszlánok,
Mint apáink régen: törjük szét a láncot;
Figyeljük a Turulmadár érkezését:
A Tudás Népének újjászületését!
Szeretett hazánkat körbeveszi Kárpát,
Ide tértek vissza Álmos, s fia Árpád;
Áhítjuk óvó, Szent Magyar koronánkat,
Ha királyunk fején, ránk senki se támad.
Nagy-Magyarország te sosem leszel árva,
Mindig szívünkben élsz szeretetbe zárva;
Minden nemes magyar, kinek lelke tiszta,
Õsi országunkat együtt vesszük vissza!
Esküszünk a nemzet Magyar Istenére:
Piros-fehér-zölddel írjuk fel az égre,
Minden nemes magyar, kinek lelke tiszta,
Ősi országunkat együtt vesszük vissza!
Tábori Piroska -
Üzenet Erdélyből
Üzent az Olt, Maros, Szamos,
minden hullámuk vértől zavaros.
Halljátok ott túl a Tiszán,
mit zeng a szél a Hargitán,
mit visszhangzanak a csíki hegyek?
Erdély hegyein sűrű fellegek.
Ez itt magyar füld, és az is marad,
tiporják bár most idegen hadak,
Csaba mondája új erőre kel,
segít a víz, a tűz, a csillagok,
és nem leszünk mások, csak magyarok!
Ha szól a kürt, egy szálig felkelünk,
halott vitézek lelke jár velünk.
Előttünk száll az ős turul madár,
nem is lesz gát, és nem lesz akadály.
Ember lakol, ha ellenünk szegül,
a székely állja rendületlenül.
Üzenik a gyergyói havasok:
megvannak még a régi farkasok.
Elő velük! Gyertek, segítsetek!
Hollók, keselyűk tépik a szívünket,
rabló hordák szívják a vérünket;
ha nem harcoltok vélünk... elveszünk!
A honszerző hősöknek hantja vár,
ha odavesz az ős magyar határ,
s ha rablónak kedvez a világ,
mutassunk akkor újabb magyar csodát.
Megmozdulnak mind a csíki hegyek!
A székely föld nem terem kenyeret,
elhervad minden illatos virág,
mérget terem mind a gyümölcsfaág.
Vizek háta nem ringat csolnakot,
székely anya nem szül több magzatot,
vadon puszta lesz az egész vidék,
s ha végzetül még ez sem lesz elég,
a föld megindul, mennybolt megszakad,
de Erdély földje csak magyar marad!
(Ezért a verséért a román megszállók felakasztották.)
Radnóti Miklós - Nem tudhatom
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
1944. január 17.
Babits Mihály - Erdély
Rólad álmodtam, Erdély,
kamasz koromban, Erdély,
messzirül süvegeltek
hegyek és fejedelmek.
S ki voltál könyvem, Erdély,
ezeregyéjem, Erdély,
lettél ifjonti házam
és tanuló lakásom.
Három nagy évig, Erdély,
laktam földedet, Erdély,
ettem kürtös kalácsát
s a tordai pogácsát.
Ismertem színed, Erdély,
tündérszín őszöd, Erdély,
üveg eged metélő
csúcsaid gyémánt élét.
Most versbe szállok, Erdély,
az első hírre, Erdély,
hogy varázsod határát
sorompók el nem állják.
Öreg pilóta, Erdély,
ül így gépébe, Erdély,
mégegyszer ifjúsága
tájain szállni vágyva...
Habár odáig, Erdély,
el nem érhetek, Erdély,
hol régi lusta sziklám
ma is emlékezik rám.
Oh messze, messze, Erdély,
messze még a nap, Erdély,
hogy teljes lesz a munka
s az igazság se csonka.
Sértő Kálmán - Kolozsvár
Szomorúan jár-kel benned a költő,
Sok régi búja mélyből felfakad,
Már alig hitte, hogy meglátja benned
A sziklaerős, ódon házakat.
Ha véletlenül kalapom is lenne,
Mint másoknak van, levenném ma itt,
Mert akkora öröm és gyász van bennem,
Hogy azon még a sírás sem segít...
Beteg vagyok, már közel a halálom,
De megköszönöm, édes Istenem,
Hogy Mátyás szobra előtt meghajthattam
A letisztelgő, őszülő fejem.
Nem is tudom, hogy hány Mátyás kellene
Ma ide, s mennyi férfi, mennyi kard,
Mert siratni kell bizonytalanságban
A roppant hős, de maroknyi magyart...
Sértő Kálmán - Kívánság
Ott egyem meg a harcmezőn az
Utolsó komisz kenyerem,
De ne legyen többé a hazám
Akkora, mint a tenyerem.
Ha elbukom hát volt értelme,
Védtem egy kócos szeretőt,
Lábhoz tett fegyverrel állok meg,
Hősen az Úristen előtt….
Bizonytalanok most az órák,
Titokba burkolt holnapok,
De gyűlölöm a satnya várást,
Indulni inkább kész vagyok!
Puskám csövébe virágszálat
Fűz majd egy kis magyar leány,
És csillagokkal lüktet szíve
Utánam őszi éjszakán…..
Szathmáry István - Trianont ledöntjük
Árpád büszke népe, soha ne feledd:
Csonka, rab hazában élned nem lehet,
Szégyen lenne sorsod, becstelen halál,
Hogyha szolganépként láncot hordanál.
Ellenség tiporja most a szent rögöt,
Melyet hős apáid vére öntözött,
Hős apáid vére nem hiába hullt:
Nagy, szabad hazáról szól a drága mult.
Szép turul feszítsd ki végre szárnyadat,
Hosszú téli éjre is jő virradat,
Hajnal fénye vár majd, nem sötét ború,
Kárpátok hegyorma, égi koszorú.
Új munkába kezdjen milliónyi kar,
Új, nagy eskü zengjen, mint a szélvihar,
Hisz velünk az Isten és az ősi jog:
Trianont ledöntjük, zászlónk győzni fog!
Ez a mappa folyamatosan bővül!
